Galaktikus mese
Valamikor réges régen egy messzi Galaxisban élt egy kék szemű férfi. Jedi volt? Nem tudom. Ha a lelkét nézem, az erejét, a tartását, akkor igen. Bár termete csak középmagas és tán kicsit sántított is. Hangja határozott, nyugodt, nem kellett felemelnie, hogy figyeljenek rá.
A lány fiatal volt, nem feltűnő szépség, de kedves mosolyú. Persze titkon arról álmodott, hogy egyszer királynő lesz. Teltek az évek
A férfi kék szeme körül gyűltek a szarkalábak. A lány mosolya még mindig vonzó volt. Persze nem lett királynő.
Jött egy ifjú lovag, Szép szál, magas legény. Jedi? Ó dehogy. A jedik szíve nem kemény, a jedik a női lelket nem játékszernek tekintik. A fiú vadász volt, prédára lesett, trófeákat gyűjtött. Aztán akit megkapott, azt a porig alázta. Megunt szeretők lelke sárba tiporva. Szép volt a fiú, mestere a szavaknak, mestere a dalnak. De a szonettjei hamisak. De annyira szép volt a fiú,! S annyira szépen tudott asszonyszemekbe nézni... Ó jaj... a lány szemébe is belenézett ám.
Csakhogy a lány akkor már a kék szemű férfi asszonya volt. És már nem volt fiatal. És a fiú nem is tartotta vonzónak. De látta a nőt ahogy a férje oldalán lépdel. Egyenes derékkal, lágyán, lépéseiket egymáshoz igazítják. Látta őket ahogy szemeik szavak nélkül beszélgetnek. Látta őket ahogy kinyújtott kezük összeér. Vadász volt, a vad értéket nem mindig a szépsége határozza meg. Az asszony nemes vad volt, pompás trófea.
És az asszony megszédült. És jött a forgatókönyv. Jött volna. De kinek dicsekedjen a fiú? A férfi bár szeme körül szarkalábak, termete csak középmagas, ám elöljáró volt, a közösség választotta, tisztelet övezte. A fiú zavarban. Nem mert beszélni. Az asszony is hallgatott.
A titok titok maradt. Most először. Az áldozat legyőzte a vadászt.
Tanulság?