Szirtaki egyedül

A tükör előtt ülsz. A szádat fested. A szemed már kész. A kezed gyakorlott, nem remeg.  Egy utolsó simítás. És felállsz. Indulsz.

A böröndök bepakolva.  Rövidesen a legkékebb tenger fogad magába, bár  a füledbe Zorba dalát  hozza  egy régi emlék.

Ami volt azt magad mögött hagyod. Akkor is így tettél. Most is. Akkor közös megegyezéssel.  És a szépet elcsomagoltátok. És ha visszagondolsz, a tengerparti homokot érzed a a talpad alatt. És mosolyod boldog. A szeme kékebb volt, mint az Adria.

Most? A festéket belepislogtad a szemedbe. Azért könnyezel, hát persze.

Megijedtél attól amit azokba a koromfekete  szemekbe beleláttál.

Soha nem éltél meg gyönyört és fájdalmat ennyire intenzíven. Valaki közelségét és valaki hiányát. Valaki elképzelt állandó közelségét és valaki állandósult hiányát minden sötétedés után.

A szavakkal baj van, mindig. Akkor is ha kimondjuk őket, akkor is, ha nem merjük kimondani. Akkor is, ha mást mondunk, mint amit érzünk.

Ha egy mondatra esélyt kapnál mi lenne az, hm?

Na mi van, itt a taxi, miért nem indulsz?

Oldal: Szirtaki egyedül
Noé Krisztina honlapja - © 2008 - 2024 - noekriszti.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat